Megfojtatása következő tegnapelőttről.
A cica gazdára talált – majdnem rögtön kettőre is, mert két ismerősünk is beleszeretett. Most, miközben ezt írom sejtésem szerint az ágyon hever finom falatokkal megtömve, és sorozatot néz.
Amikor Kelenföldön megállok és elgondolkozom, miért is ne várhatnám be itt a váci zónázót, megértem, ha valaki megkérdezi, hogy maradtam egyáltalán életben ilyen sokáig. -. – ”
tegnap délután sétált be a szalonba (valszeg masszíroztatni akart) és nem volt hajlandó távozni, úgyhogy most a verandánkon várja eredeti vagy új gazdáját, a kutyák és a papagáj között zsilipben.
Én meg tüsszögök és sírok.
Nagyon cuki, barátságos, szobatiszta, dorombolós, bújós, egy szót sem szólt egész este. Ha néhány napig nem jön érte a gazdája, bárki jelentkezhet érte.
Continue reading A macska
a két buszmegállónyi távolság alatt, amíg felvonszoltam a cipzárjaszakadt utazótáskát a javítóba, heten szóltak, hogy a táskám nyitva, vigyázzak, el ne hagyjak valamit.
:)
Valami természetfilm megy a háttérben, éppen mormotákról beszélnek, amikor elhangzik a következő mondat:
“A kolónia tagjai túl jól ismerik a helyüket a rangsorban, hogy komoly támadásra készüljenek.”
Hát, addig jó.
igazából dr. Haviár László névre hallgatott, és az egyik nagylánynak udvarolt, de mivel rettenetesen piperkőc volt, a családban nagyon hamar ráragadt a “szép Haviár Lacika” név. Ami miatt pedig ilyen híres lett, az az eset, amikor (valószínűleg) a nadrágját féltve addig-addig helyezkedett a budin, amíg sikerült egészen belehelyezkednie.
Ő kiabált, a kisebb gyerekek pedig táncoltak és énekeltek körülötte, amíg meg nem érkezett a felmentő sereg: szép Haviár Lacika, beesett a budiba!
Hogy aztán a házasságból végül lett-e valami, azt nem tudom. Az emlékezet csak a fontos dolgokat őrzi meg.
A nyomtatóval mindig van valami szívás.
Most éppen a 17. oldal után elkezdett hiányosan nyomtatni. De nem minden oldalon ugyanazok a betűk hiányoztak, úgyhogy a dolog bonyolultabb egy sima kalapácshibánál.
Eddig
a) megnéztük más szöveggel — az is hiányos volt.
b) kihúztuk-bedugtuk a gépbe (ez 32 tűs kábel esetén nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik) — ezután elkezdett papírt követelni és valami eszetlen halandzsát nyomtatni oldalakon át, pedig semmi nem volt a nyomtatási sorban, sem az agyában (elvben)
c) leszedtük és újratelepítettük a szoftverét (LPT1 port megosztás XP alatt, valaki?)
d) és még így sem működik.
Arrghh.
és én hatkor keltem, hogy útba indítsam Cs-t Újpestre dolgozni, aztán elindultam az erdőbe gombát szedni bevásárolni, főztem (rizses húst) aztán nekiláttam takarítani. Még most sem fejeztem be.
Nem, azért ennyire nem élünk koszban, bár utálok port törölni. De holnap filmet forgatnak nálunk, és a Szekrény, Amit Nem Nevezünk a Nevén nem maradhatott úgy. Biztos, hogy az a ház gravitációs középpontja: minden kacat ott kötött ki, és akkor nagyon, nagyon finoman fogalmaztam.* Közben a saját könyvespolcomat is átrendeztem, az se volt könnyű menet.**
Amúgy remekül haladok, főleg, hogy most kicsit kitüsszögtem az orromból a port kifújtam magam, csak az a baj, hogy kezdek kifogyni a podcastokból.
Na de irány a sárkány barlangja a stúdió. Szép Haviár Lacikáról majd holnap mesélek.
*A massza 70%-a death metal cédékből és számítógépes ilyenolyan-kártyákból állt, de a maradék 30%-ban akadt jézuskától géppuskáig minden. Nokia N95-öshöz való gyári töltő + RCA-jack átalakítókábel-csomag, valakinek?)
** Egy talicskára való olyan könyvem van, amit azzal vettem meg, hogy ha lesz időm, majd elolvasom. Na most lesz.
