Ez, kérem, egy magánőrültekháza!

CURRENT MOON

Ezek vannak világvége alatt

mert mindenki azzal jön, hogy hideg van, hát akkor én is

Vasárnapra virradóra, amikor apósom csatornája befagyott, azt mondta, szarik rá, majd kimegy a “kék szalonba” (a belül kékre mázolt kerti budiba), ha régen túlélték, ő is túl fogja.

Hétfő reggel, amikorra a bejövő vize fagyott el, már csúnyábbakat mondott.

(Kép: Cs és én munkához öltözve, buszindulás előtt bandukolunk egy karton ásványvízzel meg egy teli ceglédi kannával a főút mentén.)

 

fizikai kísérletek a facebookon, avagy mi történik, ha egy ellenállhatatlan erő elmozdíthatatlan akadállyal találkozik?

Adva van egy igen erős nézeteket igen határozottan képviselő oldal.
És adva van egy igen erős egyéniségét igen határozottan képviselő személy.

Mi történik, ha ezek egymásra találnak?

Részemről, azt hiszem, kitakarítom a vércsatornát a monitor alatt, és pattogatok egy kis kukoricát.

Ömlik a víz jéghidegen, mondd ez tisztító vagy pusztító? Fáj a kötés a két szememen, csak tudnám merre csörög a dió…

Harminc… izé, (gyorsan fejben számol) harmincöt éves lettem pár napja (a helyesbítés jogát fenntartom, különben meg félelmetesen nem érdekel, mennyi).  Kaptam levendulát minden mennyiségben, elegáns és hatékony késkészletet és borotvát (egymástól függetlenül, de azért a párhuzam érdekes), meg beléptem egy tükörszobába, ahol egyelőre túl sokan vagyok, mind egyszerre beszélek, és valószínűleg egyiknek sincs teljesen igazam, és valószínűleg egyik sem tévedek mindenestől.

 

 
Abban viszont mind egyetértek, hogy meg kell fogni az ajándék késeket/borotvákat és neki kell állni a kert rendbetételének, akkor is, ha tele van madárfészkekkel, mert lassan már a kaput se lehet kinyitni.

 

strange memories resurfacing

Kiskoromban féltem a holdtól.

vanitatum vanitas

Eljutottam odáig, hogy egy kisebb ridikült akarok.

megáll, körülnéz, nem érti

Nem találkoztál, nem is beszéltél vele, már évek óta, de azért ott maradt az a szál, feszül, vág, húz, botlaszt — és akkor egy váratlan pendüléssel, minden látható ok nélkül elpattan, és vége, és csak nézel, mint nyúl a zsebben.

Akkor lapozzunk.

szembesülések

spontán, dramatizált indulatkezelési tréning vonakodóknak

“…és megcsináltam, pedig közben végig tudtam, hogy mennyire rossz ez, meg azt is, hogy álmodom, és azzal ébredtem föl, hogy ez valójában túlmegy a határaimon…”

____________________________________________________________________________

 

nem (?) mindegy, melyik végén állsz…

— Hívott a kivitelező, hogy sajnálja, meg elnézést kér. Ha legközelebb felújítunk, majd kompenzálja.
— Aha. Hát hogyne. Nekünk aztán nem.
— Most mit akarsz. Abban a helyzetben talán más gondjai után kellett volna szaladgálnia?

majd úgyis tudni fogod,

mondják; majd odaérsz, ha eljön az ideje. Ha odaérsz, meglátod. Ha meglátod, tudni fogod.

És tényleg. [Innen kiszedtem egy nem túl találó ruhás hasonlatot; félálomban még tetszett.] A lényeg az, hogy

Valójában nem a tudás a kunszt. Az ugyanis előbb-utóbb úgyis megjelenik. A kunszt az, hogy mit kezdesz vele.

Vagy az veled.

Feszít, kiolt

És tényleg látom, hogy felfordul az élet, hogy a nyugodt, béketűrő ember lépten-nyomon felfortyan, az ideges típus fejéből folyamatos, vékony, sziszegő sugárban tör elő a gőz, a hallgatag megszólal és elmondja, amit eddig sosem, mert úgyis rájönnek előbb-utóbb, a beszédes magába fordul és megsértődik, jobb esetben elgondolkodik. Hogy régi csontvázak kerülnek elő a hivatali és a házi szekrényekből, sokéves ügyekben döntenek hirtelen, hosszú történetek kanyarodnak váratlanul lezárásba, megszokott,  kinőtt-kinyúlt értékruhákat szabnak újra vagy vágnak ki a komposztra mindenestől, néha pár tenyérnyi hozzánőtt bőrrel együtt. Néhol gyertyát gyújtanak, más fejekben inkább lekapcsolják a villanyt és behúzzák a páncélajtót: ezt is átvészeljük. Egyesek összejönnek, mások összeugranak. Világvége, forr az éterleves, éget a lélegzet, emelkednek a buborékok.