„A hetedik te magad légy”


2 hozzászólás// Kategória: Blogbejegyzések Írta: ekkor: 02.23.15.

„Ismerd meg az írót” címmel új természetfilm-sorozat indult a blogoszférában – amennyiben a pilot rész nézettségi adatai indokolják, a továbbiakban minden alkalommal más-más témát járunk körbe, majd összeszámláljuk a lépéseinket, mint Micimackó és Malacka. (Lehet, hogy a menyét elhozta a menyét?)

A folytatásban hét dolog következik rólam, amit mindig tudni akartatok, de sosem mertetek megkérdezni eddig még nem olvashattatok sehol.

1. Mennyire vagy konyhatündér-típus?
Az okosok szerint aki el tud olvasni egy receptet, az meg is tudja főzni – nos, a jelek szerint én nem tudok olvasni. A pár centis írásaimra használt szó, a rémcafat, szintén konyhai eredetű, és ez azért sokat elárul a képességeimről. (Vagy arról, hogy rettenetesen sós-hagymás-fokhagymás a szám íze, és ha én fűszerezek, mindenki menekül.)
Mint egy szerepjáték hőse, aki a maradék elosztható pontokból kapott némi gasztro-tudományt, néhány bejáratott kaját remekül meg tudok csinálni – lásd, húsleves vagy bármiféle kelt tészta – ugyanakkor például a piskótákkal évtizedek óta perben és haragban állok, és különben is, a rémkonyha ajtaja felett Dante-idézet szerepel.

2. Cím – tudjuk, hogy egy regény (vagy akár egy novella) címe meghatározó, hiszen ez az, amivel elsőként meg tudod ragadni az olvasó figyelmét. Könnyen rátalálsz, vagy az a típus vagy, akinek kínszenvedés megtalálni a szöveghez passzoló címet?
Nagyon nehezen adok címet, a legtöbb címem hosszas agyalás és legózás eredménye. A Holdezüst egy ihletett pillanatban szabályosan a fejemre esett, de azt még azóta se tudom, minek nevezzem a folytatását (jelenleg Szakítópróba munkacímen fut, ami több okból se tartható.) Hasonló ihletroham eredménye a Sziromszív, ami majd önálló regény lesz egyszer, viszont A tempai démon a legjobb esetben is csak katalóguscédula, nem könyvcím.

3. Kutya vagy macska?
Nem vagyok elfogult a kérdésben, (bár van némi enyhe macskallergiám), de jelenleg kutya, méghozzá nagytestű. (Semmiképpen nem cserélném el a két kajla kutyámat, de a rhodesiai ridgebacket tartom a tökéletes fajtának.) Mivel Zira kutyám nem macskakompatibilis, ráadásul papagájunk is van, a macska több okból sem jöhet szóba.

4. Milyen zeneszámot hallgattál utoljára? Általában ilyen zenét hallgatsz?
Két playlistem van, az egyiken utoljára a Bran együttestől a Summer has come szólt, de van a telefonomon Alan Stivell (breton dalok, ír hárfa), Blackmore’s Night (rock-jellegű versfeldolgozások), Clannad, Édaín, Pentangle, Omnia és M.É.Z. (ír dalok), Modern Talking, Neoton Família, Mike Oldfield, sőt, Susan Boyle és A Shoggoth on the Roof is akad. Hallgatok emellett Krishna Das-t, Sada Sat Kaur-t, Deva Premal & Miten-t (mantrák, buddhista / Krishna-zene), és barokk/reneszánsz zenét csembalón (elsősorban Scarlatti, Rameau és Bach — a csembalónak olyan a hangja, mint a könnyeknek). A keményebb műfaj: ASP, E-Nomine (más is van, de a pillanatnyi lejátszólistámban ezek szerepelnek).
Mániám, hogy ha egy dalt megszeretek, annak összeszedem minden elérhető feldolgozását. A Dúlamán, a Brian Boru’s March, az Óró, sé do bheatha ’bhaile, a Dowie Dens of Yarrow, a Fiollaigean, az A bhean údai thall /The cruel sister és az Edward ilyen, meg persze a Moonlight Shadow, ami a kolónia alap-számának tekinthető.

A másik lejátszólistámon ambient, atmospheric, electronic, downtempo-trance számok vannak, ezt általában munkához vetem be, mert segít koncentrálni. Ők: Aes Dana, Solar Fields, MIKTEK, Sync24, (val)Liam, CELL, H.U.V.A Network, Circular, Rildrim, I AWAKE, és még sokan mások.

Zenék mutatóba: Old Blind Dogs: Edward (Scottish folk ballad)  Circular: Rablekok

5. Ebook vagy papírkönyv?
Ebook, mert így a fél könyvtáram és az egész jegyzet-rendszerem belefér a táskámba, és mivel általában a teljes jövő hetet magammal cipelem, ez komoly érv. És papírkönyv, mert a hangulata azért még mindig nyerő. (És mert a kindle sarkát nem lehet gyűrögetni, igen, tudom, rettenetes vagyok :) )

 

6. Számodra mi az álomváros? Ha a világban bárhol élhetnél, és ott ugyanúgy éreznéd magad (nem lennének nyelvi akadályok például, meglennének a barátaid, kapcsolataid), hol élnél legszívesebben?
Az Oregon állambeli Portland, bár még sose jártam ott, de amikor a HV hátterét terveztem, ki akartam neki találni egy helyet, ahol a napnyugtákat és holdtöltéket követni lehet, és akkor szúrtam ki magamnak Portlandet. A HV névtelen városa nem azonos Portlanddel (ott még metró sincs), de addig kutattam és lapoztam, amíg rájöttem, milyen szép és furcsa hely magában is. :)
Aztán persze szívesen élnék felváltva egy nyüzsgő világvárosban, például Londonban, és egy faluban, ahol erdő, hegy és víz összeér.

7. Megjelent az első regényed. És most hogyan tovább? Elárulsz jövőbeli terveket?
Terveket elárulhatok, de mivel a fordítás foglalja le az időm nagy részét, ezek tényleg nagyrészt csak tervek. A HV folytatása, a (khm) Szakítópróba már régen kész, egy gyors sminkigazítás kell, hogy mindenben passzoljon a nővéréhez, és persze olvasói igény és várakozás. A Sziromszív a fejemben nagyjából kész, papíron mintegy 11 oldal van meg belőle, A tempai démon ugyanígy. Egy biztos, valami lesz. Hajózni kell, élni nem muszáj. :)

 

Róbert Katalin, Kae Westa és Rácz-Stefán Tibor bejegyzése a linkek alatt olvasható.

Hozzászólások


Hagyhatsz választ, vagy trackbacket a saját oldaladról.

2 hozzászólás : “„A hetedik te magad légy””

  1. […] most lássuk, mit felelt ugyanezekre a kérdésekre Rácz-Stefán Tibor, Laura Arkanian és Róbert […]

  2. […] egy időszakban jelentünk meg, Laura Arkanian, Kae Westa és Róbert Katalin is nagyon közel került hozzám, átsegítettük egymást a […]

Kérdés, válasz, minden más? :)

%d bloggers like this: