Jane Doe


2 hozzászólás// Kategória: Rémcafatok Írta: ekkor: 12.03.14.

 

– Mi a neved?
Felnézett: a férfi ugyanúgy ült a fotelban, vele szemben, mint az előbb, és ugyanolyan bosszantó nyugalommal méregette őt.
– Jane – vont vállat. – Jane Doe. Nem láttad a kartonomat a kórházban?
– Az igazi neved érdekel.
– Rohadtul semmi közöd hozzá.
– Szólítsalak továbbra is Jane-nek?
– Bánom is én.
Előrehajolt, a térdére könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát. Jane Doe, a belvárosban talált névtelen nő, senki a semmi közepén. Még a ruha sem a sajátja, ami rajta van.
A férfi is hallgatott egy darabig.
– Szükséged lesz új papírokra. Mondj egy nevet – folytatta csendesen. – Akármilyet.
Nem nézett fel.
– Alice – bökte ki, és maga is meglepődött. Hogy emlékezhet még mindig ilyen élesen?

A gyerekszoba közepén kuporog, játszik. Tejszínhabos kakaót szolgál fel a babáknak. Az asztalfőn Alice baba ül, aki olyan magas, mint ő maga, ráadásul derékig érő, lángvörös haja van, mint neki, és a szemét is be tudja csukni, ha lefekteti. Ha ügyesen fogja a kezét, még táncolni is tud vele. Mathilde hozta szombaton, a harmadik születésnapjára. Alice az új kedvenc babája, de Alice nem szereti a habos kakaót.

– Rendben – bólintott a férfi, aki Lester néven mutatkozott be neki. – Alice – ismételte, mintha ízlelgetné a szót. – Mondasz egy vezetéknevet is?
– Menj a picsába.
– Ezt aligha fogják bejegyezni.
Alice akaratlanul, röviden felnevetett.
– Baszd meg – felelte. Ne merészelj megnevettetni, gondolta, aztán eszébe jutott valami.
– Singer – pillantott fel. – Az jó lesz.
Lester halványan elmosolyodott.
– Hozzám is jössz feleségül a nevemért?
– Hamar megözvegyülnél – vágta rá Alice végig sem gondolva.
Lester őszinte jókedvvel felnevetett. Alice lehunyta a szemét; tehetetlen, lüktető dühétől megfájdult a feje.
– Elmegyek – jelentette ki hangsúlytalanul. A ruha, amit viselt, a szoba négy fala, Lester jelenléte fojtogatta.
– Jó – bólintott rá Lester. – Estére majd összeütök valamit.
Alice szó nélkül felállt, kiment és berúgta maga után a bejárati ajtót.

Céltalanul ődöngött a városban; túlságosan ismerős környékre nem mert menni, a félig idegen utcákban csak erősebben szorongatta az érzés, hogy nem tartozik ide. Egy standról találomra elemelt egy napilapot, és leült egy virágágyás szélére, hogy áttanulmányozza; a lapok fehéren ragyogtak a napfényben, bántották a szemét, de azért sem menekült árnyékba.
A cikkekből semmit sem értett. Ismeretlen emberek új ügyeiről írtak, túlságosan modern stílusban, tele érthetetlen műszavakkal, rövidítésekkel, oda-vissza utalásokkal, kikacsintásokkal. Mindössze a dátum és az időjárásjelentés mondott valamit a számára.
Augusztus huszonhatodika, vasárnap. A jövő héten végig derült, napos idő várható, az UV sugárzás szintje magas lesz. Napszemüveg és fényvédő krém használata ajánlott.
Torokhangon felnevetett, összegyűrte és földhöz vágta az újságot, aztán felpattant, és sietve tovább indult, mindegy, hova, csak el. Néhány lépés után már szinte futott, mint mindig, ha a nyílt utcára kényszerült, hátra-hátranézegetett, csak két sarok után ébredt rá, mit csinál.
Nem üldözik. Fényes nappal van, holdtalanokkal tele az utca. Biztonságban van.
A gondolattól megszédült, megállt, két kirakat között a házfalnak támaszkodott.
Idegen a hely, idegen az idő. Nem tartozik ide. De biztonságban van.
Forgott vele az utca. Felemelte a fejét, tágra nyitott szemmel belenézett a napba, és nézte, amíg a sárgán izzó tűz vöröses-fekete parázskarikává nem vált a retináján. Új esély, új élet, új világ. Kéretlen, váratlan, érthetetlen. De itt van.

A sietős gyaloglásban kimelegedett, megszomjazott. Besétált egy kisebb élelmiszerboltba, hogy szerezzen magának egy palack vizet, de még idejében észrevette, hogy az idősödő biztonsági őr csak dísznek áll az ajtóban: az igazi munkát a polcok fölé felfüggesztett kamerák végzik. Kimenekült a boltból, remegő térddel lezökkent az első padra. Hiába mondogatta magának, hogy semmit sem követett el, a gondolatra, hogy mi lett volna, ha rajtakapják, és visszaviszik a rendőrségre, elkapta a pánik.
Évtizedekig élt a félelemmel, hogy kikerül a napra – és most, hogy nincs már rá oka, mert megtörtént, és túlélte, az első alkalommal összeomlik.
Észre sem vette, mikor kezdett sírni. Csendesen hüppögött a bolt előtt, és lassan kimosódott belőle a rettegés, a düh, a dac. Senki sem méltatta még egy pillantásra sem.
Amikor belefáradt a sírásba, megtörölte az arcát – a kézfejével, aztán a ruhája szegélyével, mert még egy zsebkendő sem volt nála. Mindenestől kiürült és kimerült, szomjas volt, éhes és mindenekfelett magányos.
Feltápászkodott, betájolta magát, és azt, merre kell mennie, és lassan elindult visszafelé.

Már besötétedett, mire visszaért a lakótelepre. A lakások akvárium-fényeitől felkavarodott benne a régi utálat, de tudta, csak az irigység teszi. Nektek miért lehet, nekem miért nem?
Az irigység, amire nincs már oka. Ha jól értette Lester szavait, egy ilyen akváriumban őt is…
Őt is várják.
Akkor meg miért nem boldog?
Zavartan megállt a játszótéren. Nem értette saját magát.
Nyolc lépcsőház kapucsengőit böngészte át, mire megtalálta a nevet – érezte, megint kerülgeti a tehetetlen harag, de visszanyelte. Ha tudta volna, amikor elrohant, hogy estére tényleg visszajön, alaposabban körülnéz.
Megnyomta a gombot. Az éles sípolás fúrószárként vájt a koponyájába. Fogalma sem volt, mit fog mondani, ha Lester megkérdezi, mit akar.
A lakásban felvették a kaputelefont, de kérdés helyett tompa berregéssel kinyílt a kapu elektromos zárja. Alice belökte a vasráccsal erősített drótüveg ajtót, és nekiindult a lépcsőknek.
A másodikon az ajtót résnyire nyitva találta; óvatosan belépett, becsukta maga mögött. A konyhából edényzörgést hallott, sült szalonna és tojás illatát érezte, a gyomra azonnal szégyentelenül megkordult.
– Van víz a hűtőben – szólalt meg Lester. – Citromos.
Alice mélyet sóhajtott, engedelmesen bement a konyhába, kinyitotta a hűtőszekrény-monstrumot – nem volt rajta kilincs, csak húzni kellett – és kivette a vizespalackot. Ugyanolyan volt, mint amit a boltban kinézett magának.
– Köszönöm – mondta halkan, az egész napos hallgatástól és a sírástól karcosan. Lecsavarta a kupakot, hosszan ivott; a hideg, híg víz citromos aromája kaparta a torkát, de ezt kívánta, érezte, erre van szüksége.
És az ételre.
Letette a majdnem üres flakont, körbepillantott.
– Megmosakodnék.
– Megtalálod a fürdőszobát. Nyugodtan vedd fel a köntösömet – felelte Lester vissza sem fordulva a tűzhelytől.
Alice engedelmesen visszalépett a folyosóra. Az egyik csukott ajtó mögött megtalálta a vécét, a másik mögött a fürdőszobát; némi gondolkodás után megfordította a zárban a kulcsot, mielőtt ledobálta volna a ruháit.
A hűvös zuhany felfrissítette. Nem törölközött meg, úgy húzta magára a puha köntöst, a ruháit betömte a mosógépbe. Elgondolkodva húzta végig az ujját a beállítógombokon és –lámpácskákon, aztán sóhajtott, és kiment.

A konyhában púpozott tányér szalonnás tojás várta, barna kenyérrel és teával – és Lester a maga tányérja mellett, a kezében egy cirill betűs könyvvel. Alice tétován leült az asztalhoz, és kipillantott az ablakon. Éppen a játszótérre látott, ahol az ostorlámpák fényében akkor vágott át egy sietős alak.
Ő kint van. Te bent. Neki viszont van célja, neked nincs.
– Jó étvágyat – tette le Lester a könyvet.
– Neked is – felelte Alice zavartan, és felvette a villáját.
Az első néhány falat után rájött, hogy sokkal éhesebb, mint gondolta; percek alatt letakarította a tányérját, és szégyen, nem szégyen, már azon gondolkodott, hogy kér még egy adagot, amikor Lester megelőzte.
– Egyelőre ne egyél többet. Nem vagy hozzászokva, egyszerre túl sokkal nem tudsz megbirkózni.
– Te orvos vagy? – dőlt hátra Alice. A korábbi harag, (nem mondhatod meg nekem, mit csináljak és mit ne) felkavarodott benne, de csak egy pillanatra: a tisztaság és a jóllakottság erősebbnek bizonyult.
– Nem, de beszéltem egy orvossal. Amúgy tanár vagyok. Történész.

Hozzászólások


Hagyhatsz választ, vagy trackbacket a saját oldaladról.

2 hozzászólás : “Jane Doe”

  1. shadowhunter1975 says:

    Hűha! Nagyon köszönöm ezt az írást, boldog vagyok, hogy megtaláltam a blogodat. Alice a kedvencem a könyvedből és nagyon kíváncsi voltam, hogyan találkoztak először Lester meg ő.
    Üdv.: Vic :)

Kérdés, válasz, minden más? :)

%d bloggers like this: