Kényszerű utak 8.

Nincs hozzászólás// Kategória Rémcafatok Írta ekkor: 09.07.13.

 

 

Blackmore nem várt túl sokat a válaszra, dühítette a hallgatás.

– Elmondom én akkor a tisztelt uraknak, ha érdekel valakit, mi volt ez! – Körbefordult, egy pillanatra megakadt a tekintete a női testen, ami Necris mellett hevert, aztán tovasiklott róla. – Volt egy vagány előadás, csupa gyilkossággal meg vérontással, aztán egyszerre csak a nyakunkba zuhant egy fél seregnyi Fekete Lovag, meg még ki tudja, mi, a szentségit…

Fey megpróbálta visszanyerni a hidegvérét, de a szituáció kezdett kicsúszni az irányítása alól. A jelentés szerint, amit kapott, a kotéria egyik fele betört Listerhez, a másik fele idejött, hogy mészárlást rendezzen a vendég uraságok között…

– Méltóságos Uraim, a parancs szerint le kell tartóztatnom a kotéria tagjait betörésért, halandó rejtegetéséért és összeesküvésért, amit éppen uraságotok ellen akartak elkövetni!

Blackmore keserűen felnevetett, rápillantott Beslanra. A nyelvén volt valami sértőnek szánt megjegyzés arról, mit is jelent valójában az „összeesküvés” szó, de visszanyelte.

– Honnan tudtátok, hogy bajban vagyunk? – Egyenesen a fehér hajúnak szegezte a kérdést; jól tudta, ez már önmagában is megalázó a jelen lévő őrségre nézve.

– Kiváló nyomkövetőink vannak, Uram – felelte fojtott hangon Beslan, és Necrisre sandított.

– A Lasombra! – sziszegte Lister sötéten, aki zilált ruházatban, megfogyatkozott számú testőrei gyűrűjében csak most jött közelebb; mellette egyikük egy köpenybe csavart testet hozott. – A te nyomorult testvéreid vették el a Gyermekem életét!

Blackmore egy pillanatra csodálkozó arcot vágott, aztán úgy döntött, már érti a szituációt, és ettől csak még dühösebb lett; rátaposott Letta egyik áldozatának fejére, szemrebbenés nélkül nyugtázva annak halálát, és felkiáltott:

– Szóval Lasombra! Remélni mertem, hogy a sötétek klánjában is van pár olyan tökös legény, mint amilyen te vagy, harcos. Tetszett a stílusod. Mellesleg, uraim – nyomatékosan körbenézett, a tekintetét végül Listerre függesztette –, ha ezek az arcok nem jönnek, meghalunk, mint a ketrecbe zárt állatok, vérünket veszik. Igaz, Misha?

A megszólított lassan bólintott; a tekintetét rávetette a Lasombrára, és amikor az Beslan segítségével föltápászkodott, odalépve hozzá, a kezét nyújtotta. Necris habozott; de a felajánlkozás most nem Primogén és egy utolsó senki között történt, hanem harcos és harcos között, akik vállvetve küzdöttek.

Tudta mind a két fél, mit jelent ez a pillanat.

Elfogadta Jaruzelski kezét.

Olvasd tovább: Kényszerű utak 8.


Kényszerű utak 7.

Nincs hozzászólás// Kategória Rémcafatok Írta ekkor: 08.31.13.

 

V. fejezet

 

Roderick nem kérdezett és nem is mondott többet, csak megfordult, és újra nekilódult. Noha a háta közepére sem kívánta most a halandót – valójában egy pillanatra csaknem meg is feledkezett róla, amikor az elméjére lezuhant az árulás súlya; de tudta, hogy ha most a sorsára hagyja, Bastian emberei rátalálnak, mielőtt a következő utcasarokig elér, és akkor neki is, a kotériának is, vége van.

Dacosan előreszegezett tekintettel száguldott, át az úton, be a parkba – tudta, hogy a többiek gondolkodás, megingás, kérdés nélkül követik, mégis akkora volt benne a düh és a tehetetlenség keltette harag, hogy úgy érezte, minden összezavarodik. Megtehette volna, hogy egy mozdulattal megöli a nőt – de ez nem egyszerű halandó asszony volt, ez már biztosnak látszott. Megölhették volna már a legelső percben. De Beslanért – aztán saját megmaradásukért – megszegtek minden fontos szabályt, és most már csaknem mindegy volt, vége lesz-e, vagy sem – ha nem az ő kezük által, akkor majd szembejön vele valaki más a Vértestvérek közül, aki megérzi rajta a vitae szagát. A nő azonban harcolt, és bár hibát követett el, amit úgyis a kotéria számlájához fognak írni – de a tény, hogy halandóként merészelt szembeszállni a vámpírokkal, más megvilágításba helyezte őt. Hogy mit fognak vele kezdeni, amikor majd magyarázkodásra kényszerülnek – erről Rodericknek fogalma sem volt.

Most. Milfair. Az. Első.

Nem akart utat engedni a gondolatai közé furakodó bizonyosságnak: a három bajtársuk eltűnése sem véletlen vagy maguk választotta sors. Milfairrel voltak, amíg ők behatoltak, és az övék volt a legfontosabb feladat – nyitva tartani a menekülési útvonalat, bármi áron. Ismerte őket, tudta, hogy megbízható bajtársak; s ha nem voltak a kijelölt őrhelyükön, akkor nem saját akaratukból távoztak onnan. Ha egyáltalán élnek még…

Milfair a miénk, gondolta, és olyan erősen szorította ökölbe a kezeit, hogy ujjai csaknem elroppantak. A nyomodban vagyunk, és nincs kegyelem.

Soha semmije nem volt a kotérián kívül, és most valami rejtélyes oknál fogva egyetlen mozdulattal rántották ki a talajt a lábuk alól. Roderick tudta, hogyha egyetlen bajtársuknak is a vérét ontották, akkor nem a kivéreztetett legény lesz az egyetlen valódi áldozat a másik oldalon – ha értelmetlenül áldozatok esnek, akkor senki nem fogja majd vissza a kezét, és nem vigyáz, hogy ne öljön.

Olvasd tovább: Kényszerű utak 7.


Kényszerű utak 6.

Nincs hozzászólás// Kategória Rémcafatok Írta ekkor: 08.31.13.

 

Bár sokan voltak alattuk, mégis csaknem teljes csöndben dolgoztak: ők ketten odafent alig hallottak valamit. Finn ügyet sem vetett a lenti különös jelenségre – a ház sarkánál, közvetlenül az ereszcsatorna előtt mutatta a nőnek, húzódjon félre, átlépett rajta, egy percre teljes mozdulatlanságba dermedve hallgatózott.

– Senki nincs a szobában – suttogta aztán, és termetét meghazudtolva lendítette át magát az ereszcsatornára, aztán be a nyitott ablakon. Lettának alig volt ideje, hogy megnézze, hova kapaszkodjon, el is vétette a fogást, a körme röviden, élesen csikordult a bádogon, de bent volt ő is.

Finn azonnal az ajtóhoz ment; a fülét rátapasztotta a faragott fa panelekre, a másik kezét felemelte, hogy jelezze: Letta ne mozduljon. Amaz engedelmesen megállt a szoba közepén. A hatalmas, súlyos könyvespolcok úgy néztek le rá, mint az ítélő bírák a vádlottra. Az óriás hallgatózott, aztán elégedetten bólintott, és az egyik nehéz asztalt felkapta a fal mellől, mintha csak egy papírlap volna, majd lapjával nekitámasztotta az ajtónak. Aztán megfordult, és rápillantott a szőkére.

– Mit keressek?

– Majd én – felelte halkan a nő, és Finn nem akadékoskodott tovább; hatalmas pulóvere alól előhúzott egy pisztolyt, és csöndben megállt oldalt, figyelt.

Tíz perc. Kevés.

Olvasd tovább: Kényszerű utak 6.


%d bloggers like this:
span