1 hozzászólás// Kategória: Blogbejegyzések Írta: Laura ekkor: 10.26.14.

Elfogadtam a meghívást az írói körblogolásra, és mesélek nektek az én fura viszonyomról a szereplőkkel. Vagyis még azt sem tudom, hogy viszonynak lehet-e nevezni, ami köztünk van, hiszen mindannyian én vagyok.

Lehet erre legyinteni azzal, hogy persze, valójában minden író a saját agya valamelyik fiókjából húzza elő a szereplőit, vagy el lehet szaladni a másik falig, és kijelenteni, hogy az író csak egy portál, csatorna az odaátról érkező hatások számára. Minthogy az eredményre ez jó esetben nincs hatással, most meg sem próbálom eldönteni a kérdést. (Gyanítom, később sem fogom. :) )

Ami biztos: megbízható tanúk beszámolója szerint amikor írok, akár papírra, akár fejben, és ideiglenesen valaki más leszek, megváltozik a beszédstílusom, a hanghordozásom, a járásmódom, máshogy gesztikulálok, más kifejezéseket használok. Alice például nem nagyon káromkodik, Susan ellenben bármikor, ha kell, ha nem — ő viszont soha nem szentségel. Ez csak azért nem feltűnő, mert (még) viszonylag kevesen ismerik őket. :)

Egy korábbi bejegyzésben már írtam, hogy egyszer, amikor éppen valaki más voltam fejben, simán bementem az uszodai férfizuhanyzóba. Akkor éppen nagyon el voltam varázsolva, rendes körülmények között ilyet nem csinálok, de kisebb meglepetések rendszeresen érnek. Van olyan szereplőm — Valerie –, aki kiválóan varr, egy időben abból élt meg, és néha elhiszem neki, hogy a szabásminta egyszerű és áttekinthető dolog — aztán a nappali padlóján találom magam, körülöttem feldarabolt papírok és rongyok. Megint. Vagy ott van Lia, aki remekül főz, és bátran használja az egzotikus fűszereket… van már mögöttem néhány ehetetlen ebéd, amit neki köszönhetek. (A sebész egyelőre még nem bátorított, hogy vágjak fel vagy varrjak össze valakit, de, talán az ápolónő hatására, kötözni viszonylag jól tudok.)

Kívülről eddig alig néhányszor láttam őket, akkor is álmomban; legutoljára például moziban voltunk, és kaptam egy teljes percet, mielőtt lekapcsolták volna a fényeket, hogy tanulmányozzam őket. Vannak viszont képeim, amiket az egyéni jellemzőik alapján találtam, és amikkel azonosítani tudom őket — életük minden szakaszában.

Közös létünk természete, hogy mindenkinek tudom a teljes múltját és minden gondolatát, átélem minden érzését. Képes vagyok hatalom-féltékenységből utálni valakit, hogy aztán a következő jelenetben hisztérikusan féltsem az életét, vagy szerelmet valljak neki. Képes vagyok ugyanabban a helyzetben egyvalaki fejében felháborodni, másvalakiében örülni vagy hideg racionalitással megfigyelni és dönteni. Néha hetekig ugyanaz a szereplő maradok, máskor küzdenem kell a szokásos beleérzésért. Ennek az egésznek csak töredéke kerül a papírra, de azt hiszem, ez az, ami a szereplőket élővé teszi.  Remélem :)

_______________

Mások bejegyzése a témában:

Bartos Zsuzsa

Brandon Hackett

Buglyó Gergely

Gaura Ágnes

Kemese Fanni

Kleinheincz Csilla

Moskát Anita

On Sai

Hozzászólások

---

Hagyhatsz választ, vagy trackbacket a saját oldaladról.

Egy hozzászólás : “Sorok mögött — a bennünk élő szereplők”

1. Sorok mögött: Csoportterápia egy személyben | says:

   2014.10.26 at 22:06

   […] Laura Arkanian […]

   Reply