Janey-Jo — Szombat

Nincs hozzászólás// Kategória Sziromszív Írta Laura ekkor: 04.05.16.

A telefon éles csengése kiránt a gondolatmenetből; összerezzenek. Bűntudatosan pillantok körül. Előttem a papíron összevissza jegyzetek – magam sem hiszem, hogy ebből valaha könyv lesz, de próbálkozom, annyira igyekszem, hogy már a régi jól bevált trükkökhöz is visszanyúlok. Illatgyertya, spirálfüzet, ceruza, radír. Ha most valaki megkérdezné, mi áll a papíron, nem tudnám elmondani, de valószínűleg szép, kerek mondatokban magyaráznám el a semmit, hiszen ez a tehetségem. A készülő műből egyelőre nem szeretnék konkrét részleteket kiadni, de azt elmondhatom, hogy jelenleg a karakterek hátterén dolgozom, hogy mélységet és súlyt adjak a konfliktusnak. A papíron minden mondat kérdőjellel fejeződik be.

Most, hogy felriadtam, azt is hallom, hogy kint dudál a szél, rázza a zsalukat – bár ez itt, a hegyvidéken, nem számít különösnek. Itt állandóan fúj a szél, kergeti a felhőket, hordja az esőt, a havat, tépázza a vékonytörzsű, szívós fákat, kavarja a sziklákról csontlisztként pergő finom, fehér port. Ilyenkor, március elején elképzelhetetlen, hogy valaha is megjelenik errefelé a zöld, de aztán bekövetkezik a tavasz — csak egy rövid és színpompás robbanás, és túl hamar átadja a helyét a kőaszaló nyárnak.

A telefon nem és nem hallgat el. Egyedül vagyok a házban, az enyém a teljes szombat délután, Sam elvitte a gyerekeket játszóházba, hogy koncentrálni tudjak, szóval vagy felveszem, vagy tűröm. Esetleg még földhöz is vághatom, de ahhoz is oda kell mennem.

Harmincnégy csengést számolok, mire elfogy a türelmem. Hiába, hogy pokolian nincs kedvem senkivel beszélni, hátratolom a székemet, és lassan felállok. Amikor lelépek a kis szőnyegről, a hajópadló hidege átsüt vastag, téli zoknim talpán. Előre sajnálom, akárki is hív. Rendes körülmények között sem vagyok kellemes társalgó, most pedig még annyira se. Az ihlethiányos író pont olyan stabil, mint az építkezésen a földből kifordított háborús gránát.

Olvasd tovább: Janey-Jo — Szombat

---